Edward H. Angle az 1900-ban megjelent könyvében (Treatment of Malocclusion of the Teeths) az állcsontok egymáshoz való viszonyától függő sokféle harapásra hívta fel a figyelmet.
A húszas évek közepétől csaknem negyven éven keresztül a fogászat tudományos életét a gnatológusok határozták meg. A gnatológusok a sokféle harapás problémájának megoldására a kiegyensúlyozott harapást javasolták. Ennek lényege, hogy az állkapocs átcsúsztatható az egyik harapásból egy tetszőleges másikba.
De mitől jó vagy rossz a harapás?
Számos sikeres kezelésem támasztja alá, hogy a harapási rendellenesség kérdését az állkapocsízület helyzetéből kiindulva érdemes értelmezni. Véleményem szerint harapási rendellenességről akkor beszélhetünk, ha a harapás a condylus kényszerhelyzetét okozza.
Azért létezik sokféle harapás, mert a condylus az ideális helyzetéhez képest állhat a harapáskor feljebb, lejjebb, előrébb, hátrébb, jobbra vagy balra. Ráadásul kettő van belőle.
A condylus kényszerhelyzete fogszorításhoz vezet, ha a harapási forma nem teszi lehetővé a fogcsikorgatást. A fogszorítás súlyosan károsíthatja a fogágyat és a páciens általános állapotában jelentkező tüneteket is okozhat.
A sikertelen fogászati kezelések leggyakoribb oka a condylus kényszerhelyzete a harapásban.
Ha a harapás rendben van, azaz nem okoz condylus kényszerhelyzetet, akkor a rágóizomzat reflexes ellazul, amitől az állkapocs nyugalmi helyzetbe jut.
A helyes harapás a titka a rágószerv hosszú távú egészségmegőrzésének.
Hogyan lehet megállapítani, hogy egy harapás helyes vagy helytelen? Hogyan lehet a condylusokat helyükre tenni? Ezekről szól a tanfolyamom, valamint a rágószerv egészséges és kóros működéséről, a becsiszolásról, állkapocsízületi kezelésről, a féloldali- és az incizális harapásemelésről, a hibás izomműködési program kiütésének lehetőségeiről.
Paradigmaváltást eredményez a fogászatban, ha a szemnek láthatatlan condylusokból indulunk ki és a fogászati kezelések céljának a rágóizomzat hibátlan működését jelöljük meg.