A harapás az alsó-felső fogak maximális felszínnel való találkozása, az állkapocs legkraniálisabb helyzete. A sokféle harapás lehetősége nem kizárólag a fogatlan páciens sajátossága. Fogazott páciensnek is lehet rossz a harapása.
IV. rész
Harapástan
Vattatekercs-próba
Megfigyeljük harapásban az alsó fogak viszonyát a felső középvonalhoz képest, majd mindkét oldalon egy-egy vattatekercsre haraptatunk, amitől a periodontális receptorok ingerlődnek, mint a harapásban. Ha az izomfeszülés aszimmetrikus, az izomzat az állkapcsot izomfeszülés-egyensúlyi helyzetbe viszi. A vattatekercs-próba sok esetben kimutatja a problémát. Ám ha nincs középvonal eltérés, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden rendben van.
További értékes információhoz juthatunk, ha egy vattatekercset egyik oldalon a fogak rágófelszínére helyezünk és összeharaptatunk.
A helyzet a harapásban
A vattatekercs nem engedi záródni a fogakat
A vattatekercsre harapva az állkapocsízületi komponensek húzódtak szét, a másik oldalon érintkeznek a fogak
A panoráma-röntgenfelvétel is sejteti a jobb oldali állkapocsízületi kompressziót, mert a jobb oldalon az alsó-felső fogak közötti rés keskenyebb, mint a bal oldalon
A diagnózist az axiográfia eredményéből mondhatjuk ki
Fogágybetegség kontra fogszabályozás
A fogszabályozás úttörői megfigyelték, hogy a fogcsikorgató páciensek fogágya nem károsodik, nem képződik fogköve. Célul tűzték ki a fogágy-betegség megelőzését a fogcsikorgatás lehetővé tétele által.
Azért javasolták a normál (neutrális) harapás beállítását, mert csak ebből a harapási formából lehetséges az állkapocs elmozdítása minden irányba, azaz a fogcsikorgatás.
Azokat a harapásokat, amelyekkel nem lehet csikorgatni (mély- és/vagy keresztharapás), csökkent értékűnek minősítették, mivel fogszorításhoz, ezáltal a fogágy túlterheléséhez vezetnek.
A fogszorítás általános állapotban jelentkező tünetei drámaiabbak a fogcsikorgatás tüneteinél. Ennek oka, hogy az izmok csak megfeszülnek, de nem rövidülnek meg, a pumpa-funkció kiesésétől romlik a vérellátás.
A mély- és / vagy keresztharapás nem betegség, nem igényel gyógyítást. Probléma csak akkor van, ha a harapás nem biztosítja az állkapocsizületek helyes működését. Ebben az esetben állkapocsizületi kezelésre van szükség.
Azért javasolták a normál (neutrális) harapás beállítását, mert csak ebből a harapási formából lehetséges az állkapocs elmozdítása minden irányba, azaz a fogcsikorgatás.
Azokat a harapásokat, amelyekkel nem lehet csikorgatni (mély- és/vagy keresztharapás), csökkent értékűnek minősítették, mivel fogszorításhoz, ezáltal a fogágy túlterheléséhez vezetnek.
A fogszorítás általános állapotban jelentkező tünetei drámaiabbak a fogcsikorgatás tüneteinél. Ennek oka, hogy az izmok csak megfeszülnek, de nem rövidülnek meg, a pumpa-funkció kiesésétől romlik a vérellátás.
A mély- és / vagy keresztharapás nem betegség, nem igényel gyógyítást. Probléma csak akkor van, ha a harapás nem biztosítja az állkapocsizületek helyes működését. Ebben az esetben állkapocsizületi kezelésre van szükség.
Periodontális receptorok
A rágóizmokat a periodontális receptorok és az izomorsók vezérlik.
A helyes harapásnál a fogak egymásra nyomást gyakorolnak, a fogágyreceptorok ezt érzékelik, visszajelzésükre ellazul az izomzat, ettől a fogsorok szétnyílnak.
A helyes harapásnál a fogak egymásra nyomást gyakorolnak, a fogágyreceptorok ezt érzékelik, visszajelzésükre ellazul az izomzat, ettől a fogsorok szétnyílnak.
A hibás harapás a kétoldali rágóizomzat (jobb és baloldali, valamint elülső és hátulsó izomzat) egyenetlen feszülését okozza. A nagyobb izomfeszülés oldalán tiltakoznak az izomorsók az állkapocs helyzete ellen. Izomellazulás helyett újabb izomtevékenység következik. Ennek célja az állkapcsot olyan helyzetbe csúsztatni, ahol a kétoldali izomfeszülés azonos. Az elcsúsztatás után az izomorsók elégedettek lennének az eredménnyel, de ha a fogak csak egyik oldalon ingerlik a periodontális receptorokat, akkor izomellazulás helyett az izmokat újabb izomtevékenységre késztetik. Ennek célja, hogy a fogak bal és jobb oldalon egyaránt terhelődjenek a harapásban. Az izmok visszacsúsztatják az állkapcsot a hibás harapásba és kezdődik mindez elölről. Ez a fogcsikorgatás.
Amennyiben az állkapocs a hibás harapásból izomfeszülés-egyensúlyi helyzetbe jut és az elmozdulás irányával ellentétes oldalon is, azaz mindkét oldalon fogérintkezés van, ellazulnak az izmok, amitől az állkapocs nyugalmi helyzetbe kerül a hibás harapás dacára. Ez a kiegyensúlyozott harapás.
Amennyiben a fogcsikorgatás nem tud létrejönni például kereszt- vagy mélyharapás miatt, akkor az izmok csak megfeszülnek, de nem rövidülnek meg. Ez a fogszorítás.
Egy-egy fog eltávolításával elvesznek a periodontális receptorok is. Egy állcsont akár csak egyik oldali (kis- és nagyörlő) fogainak elvesztése izomműködési zavart von maga után a periodontális receptorok visszajelzésének hiánya miatt. Ezen az sem segít, ha az elvesztett fogakat implantátummal pótoljuk, mert az implantátumnak nincsenek periodontális receptorai. Funkcionális szempontból ezért az implantátumnál értékesebb egy – akár gyökerkezelt – saját fog.
A nyelés és a harapás összefüggése
A nyelés célja a szájból a falatot vagy folyadékot a gyomorba juttatni. Fiziológiásan a nyelőcső zárva, a légcső nyitva van. Ezért nem lehetséges egyszerre nyelni és levegőt venni. Nyeléshez a légútnak elzáródnia, a nyelőcsőnek pedig kinyílnia kell.
Csecsemőknél a gége előrefelé a nyelvcsonthoz húzása által kinyílik a nyelőcső, ugyanakkor a gégefedő légútra szorulásától elzáródik a légcső.
A beszéd feltétele a folyamatosan lesüllyedt gége és a szájon át történő belégzés. A beszédhez a gége alsóbb pozíciója szükséges. A csecsemő gégéje kb. hat hónapos korára száll le. Innentől a nyelés mechanizmusa bonyolultabbá válik, hiszen nem csupán előre kell a gégét mozgatni, hanem fel, a koponya irányába is.
Nyelésnél az izmok a gégét a nyelvcsont felé húzzák. Miután a nyelvcsont labilis helyzetű, a gége felhúzásához önmagát kell stabilizálnia az állkapocshoz. Ám az állkapocs is labilis helyzetű csont. Ahhoz, hogy fix bázist adjon, előbb önmagát kell stabilizálnia a koponyához. Nyelésnél tehát az állkapocs a koponyára “támaszkodva” stabil helyzetet biztosít a nyelvcsont, valamint a gége felhúzásához, ezáltal lehetővé válik a légutak lezárása és a nyelőcső megnyitása.
Nyeléskor a rágóizomzat addig húzza az állcsontot a koponya felé, ameddig csak lehetséges.
A harapás – az állkapocs legkraniálisabb helyzete – tipikusan a nyál lenyelésénél (üres szájjal történő nyeléskor) jön létre naponta átlagosan ezerszer (ebből alvás során átlag huszonötször). Az állkapocs fiziológiásan egy másodpercig tartózkodik ebben a helyzetben, naponta összesen kb. 15 percig.
A harapás (az alsó-felső fogak maximális felszínnel való érintkezése, az állkapocs legkarniálisabb helyzete) rágáskor nem jöhet létre, mert a fogakon lévő ételmaradék azt ellehetetleníti.
Alvás alatt a hibás izomműködést átlag 40 perces fogérintkezés jellemzi, miközben körülbelül 80 kp erő lép fel.
Csecsemőknél a gége előrefelé a nyelvcsonthoz húzása által kinyílik a nyelőcső, ugyanakkor a gégefedő légútra szorulásától elzáródik a légcső.
A beszéd feltétele a folyamatosan lesüllyedt gége és a szájon át történő belégzés. A beszédhez a gége alsóbb pozíciója szükséges. A csecsemő gégéje kb. hat hónapos korára száll le. Innentől a nyelés mechanizmusa bonyolultabbá válik, hiszen nem csupán előre kell a gégét mozgatni, hanem fel, a koponya irányába is.
Nyelésnél az izmok a gégét a nyelvcsont felé húzzák. Miután a nyelvcsont labilis helyzetű, a gége felhúzásához önmagát kell stabilizálnia az állkapocshoz. Ám az állkapocs is labilis helyzetű csont. Ahhoz, hogy fix bázist adjon, előbb önmagát kell stabilizálnia a koponyához. Nyelésnél tehát az állkapocs a koponyára “támaszkodva” stabil helyzetet biztosít a nyelvcsont, valamint a gége felhúzásához, ezáltal lehetővé válik a légutak lezárása és a nyelőcső megnyitása.
Nyeléskor a rágóizomzat addig húzza az állcsontot a koponya felé, ameddig csak lehetséges.
A harapás – az állkapocs legkraniálisabb helyzete – tipikusan a nyál lenyelésénél (üres szájjal történő nyeléskor) jön létre naponta átlagosan ezerszer (ebből alvás során átlag huszonötször). Az állkapocs fiziológiásan egy másodpercig tartózkodik ebben a helyzetben, naponta összesen kb. 15 percig.
A harapás (az alsó-felső fogak maximális felszínnel való érintkezése, az állkapocs legkarniálisabb helyzete) rágáskor nem jöhet létre, mert a fogakon lévő ételmaradék azt ellehetetleníti.
Alvás alatt a hibás izomműködést átlag 40 perces fogérintkezés jellemzi, miközben körülbelül 80 kp erő lép fel.
