1911-ben Montrealban William Hunter londoni orvos közzétette a gócfertőzésről kialakított tapasztalatait, mely szerint egy gyulladásos góc (például egy elgennyesedett foggyökér) általános kórfolyamatok forrása lehet, halált is okozhat. Nyilatkozatát az újságok szétkürtölték. A következménye az lett, hogy mindenféle betegség okának, amit nem tudtak gyógyítani, a fogakat kiáltották ki. Aki kicsit is adott az egészségére, gyorsan kihúzatta fogait, nehogy a fogak miatt életével kelljen fizetnie. De az orvosokat is sikerült “megfertőzni”. Szinte mindegy volt, hogy a beteg fejfájásra vagy éppen hasfájásra panaszkodott, a fogak kihúzását rendelték el. A tömeghisztéria következtében Amerikában öregek és fiatalok váltak rövid idő alatt fogatlanná.
III. rész
Gnatológia
(Létrejöttétől haláláig)


Ebben az időben a fogsorok helyben tartásáról rugók és gumiszívók gondoskodtak, azokkal étkezni nem lehetett (forrás: Weisz Zsigmond: A fogászat kérdésekben és feleletekben)
Az étel felaprításához “rágógépet” (masticator, Kaumaschiene) használtak.
A rágásra alkalmas teljes fogsor készítésével nem tudtak a fogorvosok megbirkózni. Az alapvetően műszaki jellegű probléma megoldására fogászati képzésben részesített mérnököket vontak be.
1926-ban McCollum vezetésével megalakult a “Gnathological Society of California”. Az új tudomány céljaként a rágóapparátus anatómiájának, szövettanának, fiziológiájának és patofiziológiájának kutatását jelölték meg. A gnatológia valós célja a fogatlanná vált páciensek rágásra alkalmas fogsorral való ellátása volt.
1926-ban McCollum vezetésével megalakult a “Gnathological Society of California”. Az új tudomány céljaként a rágóapparátus anatómiájának, szövettanának, fiziológiájának és patofiziológiájának kutatását jelölték meg. A gnatológia valós célja a fogatlanná vált páciensek rágásra alkalmas fogsorral való ellátása volt.
A gnatológusok a fogsorkészítés legnagyobb problémájának a nem reprodukálható harapásvételt tartották. Megfigyelték ugyanis, hogy
- ha egy pácienstől három fogorvos harapást vesz, annak három különböző eredménye lesz;
- ha egy pácienstől ugyanaz a fogorvos reggel, délben és este ugyanazzal a módszerrel harapást vesz, annak is három különböző harapás lesz az eredménye;
- a harapásvétel eredménye függ a kezelő ügyességétől, a páciens aktuális lelki- és izomzatának pillanatnyi állapotától;
- a műfogsorok lelazulásának oka: az állkapocs önkéntelen mozgása az egyik harapásból egy másik harapásba. A fogsorok fogai ilyenkor összekapaszkodnak és egymást lebillentik.
- A gnatológusok a fogsor stabilizálásának megoldására a fogak kiegyensúlyozott harapásba való becsiszolását javasolták. Ennek lényege, hogy a harapásból az állkapocs átcsúsztatható egy tetszőleges másik harapásba (jobbra vagy balra, előre vagy hátra), miközben a fogak mindkét oldalon folyamatosan érintkeznek.
A kiegyensúlyozott harapás megvalósításához szükség volt egy eszközre, ami az állkapocs fogcsikorgatási mozgásait (artikulációs mozgásait) utánozni képes. Ez a műszer az egyéni értékekre programozható artikulátor.
A gipszmodelleket arcív segítségével gipszelték az artikulátorba. Az állkapocs mozgásának regisztrálását és a mozgások artikulátorra való átvitelét pantográffal végezték. A kiegyensúlyozott harapást az artikulátorban csiszolták be. A rengeteg munka meghozta a várt sikert.
A gipszmodelleket arcív segítségével gipszelték az artikulátorba. Az állkapocs mozgásának regisztrálását és a mozgások artikulátorra való átvitelét pantográffal végezték. A kiegyensúlyozott harapást az artikulátorban csiszolták be. A rengeteg munka meghozta a várt sikert.
A gipszmodelleket arcív segítségével gipszelték az artikulátorba. Az állkapocs mozgásának regisztrálását és a mozgások artikulátorra való átvitelét pantográffal végezték. A kiegyensúlyozott harapást az artikulátorban csiszolták be. A rengeteg munka meghozta a várt sikert.


Regisztrációs technika a Dentsply cégtől (forrás: H. Mack Schwerpunkte in der Totalprothetik)
A gnatológusok mindenféle fogpótlásnál a kiegyensúlyozott harapás beállítását tűzték ki célul. Ez az igyekezetük azonban nem fogatlan státusznál minden esetben kudarcot vallott. Hiába alkalmazták a bevált módszereket (arcív, pantográf, egyéni artikulátor), hiába csiszolták be különös gonddal a fogpótlásokat az artikulátorban, a szájban teljesen mást tapasztaltak.
Az okokat ma már ismerjük: merev tárgyakkal szinte reménytelen utánozni az állcsontok fiziológiás deformációját, a fogak állcsonton belüli mozgását, a diszkusz artikulárisz összenyomásából származó mozgást, a nem egészséges állkapocsízület („csapágyas tengely”) mozgásait.
A gnatológusok elkeseredett igyekezetét forradalomként söpörte el az elsősorban D’Amico (1958), Stallard (1959), Stuart (1964) által terjesztett új elmélet, a front- és szemfogvezetés. Az új elmélet alapja az a vizsgálat, amelynek során egészséges fogazatú egyéneknél megfigyelték, mi történik, ha szándékosan csikorgatják fogaikat. Azt tapasztalták, hogy ilyenkor az esetek java részében a szemfogak találkoznak, és a további oldalra csúsztatáskor minden más fog érintkezése megszűnik. A gnatológusok kiegyensúlyozott harapásra való törekvését, mint természetellenes, így alapvetően hibás szemléletet elvetették, gyakorlatukat és eszközeiket kiiktatták. A gnatológia a hatvanas évek elején meghalt.
A gnatológia a harapásról és a fogcsikorgatásról (az artikulációról) szólt. Manapság a gnatológia címen oktatott tárgynak már nem témája a sokféle harapás.
Az új elmélet tagadja a sokféle harapás lehetőségét, a fogcsikorgatást pedig fiziológiásnak kiáltja ki.
A szemfogvezetés elmélete egy paradoxonra épül: a harapásból induló oldalmozgás bár akaratlagosan kivitelezhető, automatikus működés során fiziológiásan nem fordul elő.
Az okokat ma már ismerjük: merev tárgyakkal szinte reménytelen utánozni az állcsontok fiziológiás deformációját, a fogak állcsonton belüli mozgását, a diszkusz artikulárisz összenyomásából származó mozgást, a nem egészséges állkapocsízület („csapágyas tengely”) mozgásait.
A gnatológusok elkeseredett igyekezetét forradalomként söpörte el az elsősorban D’Amico (1958), Stallard (1959), Stuart (1964) által terjesztett új elmélet, a front- és szemfogvezetés. Az új elmélet alapja az a vizsgálat, amelynek során egészséges fogazatú egyéneknél megfigyelték, mi történik, ha szándékosan csikorgatják fogaikat. Azt tapasztalták, hogy ilyenkor az esetek java részében a szemfogak találkoznak, és a további oldalra csúsztatáskor minden más fog érintkezése megszűnik. A gnatológusok kiegyensúlyozott harapásra való törekvését, mint természetellenes, így alapvetően hibás szemléletet elvetették, gyakorlatukat és eszközeiket kiiktatták. A gnatológia a hatvanas évek elején meghalt.
A gnatológia a harapásról és a fogcsikorgatásról (az artikulációról) szólt. Manapság a gnatológia címen oktatott tárgynak már nem témája a sokféle harapás.
Az új elmélet tagadja a sokféle harapás lehetőségét, a fogcsikorgatást pedig fiziológiásnak kiáltja ki.
A szemfogvezetés elmélete egy paradoxonra épül: a harapásból induló oldalmozgás bár akaratlagosan kivitelezhető, automatikus működés során fiziológiásan nem fordul elő.
Kiegyensúlyozott harapás
Egy hölgy elmesélte, hogy fogsorait édesapám több mint harminc évvel ezelőtt készítette, amikkel mind esztétikailag, mind funkcionálisan azóta is teljesen elégedett. Ezután kivette szájából a fogsorait. Nem hittem a szememnek. A több mint harminc évvel ezelőtti technológiával, viszonylag puha műanyagból gyártott fogak három évtized alatt sem koptak el, pedig a hölgy éjjel-nappal viselte azokat. A meglehetősen öreg fogpótlások szinte újnak tűntek. Az elmúlt 30 évben nem történt a fogsoron alábélelés, ragasztó nélkül kiválóan tartottak.
A videó a 30 éves fogsorokat mutatja be:
A videó a 30 éves fogsorokat mutatja be:
A kiegyensúlyozott harapás lehetővé tette, hogy az állkapocs a harapásból egy tetszőleges másikba jusson, ahol a kétoldali izomfeszülés egyensúlyba került. Ebben a helyzetben képes volt az izomzat ellazulni, amitől az állkapocs nyugalmi helyzetbe jutott. Ezért nem csikorgatott és/vagy szorított a hölgy a fogsoraival, ezért nem koptak el a fogak, ezért nem okoztak feltörést és/vagy csontleépülést 30 év alatt.
Elmesélte, hogy férje az elmúlt pár évben egy csomó fogsort csináltatott, egyik rosszabb, mint a másik. Teljesen el van keseredve. Kérdése az volt, hogy tudok-e férje számára hasonló pótlásokat készíteni, mint az övé.
A videó az általam készített fogsorokat mutatja be:
Elmesélte, hogy férje az elmúlt pár évben egy csomó fogsort csináltatott, egyik rosszabb, mint a másik. Teljesen el van keseredve. Kérdése az volt, hogy tudok-e férje számára hasonló pótlásokat készíteni, mint az övé.
A videó az általam készített fogsorokat mutatja be:
Artikulátor, artikuláció
Az artikulátor az artikulációs mozgásokat, azaz a fogcsikorgatást szimulálja és semmi esetre sem a rágómozgásokat. (Kérje meg páciensét, hogy csikorgasson, artikulációs mozgásokat fog végezni.)
Nem valószínű, hogy valaha akár digitálisan utánozható lesz az állcsontok fiziológiás deformációja, a fogak állcsonton belüli mozgása, a diszkusz artikulárisz összenyomásából származó mozgás, a nem egészséges állkapocsízület („csapágyas tengely”) mozgása.
Ha pedig mégis sikerülne, akkor valóban lehetne olyan fogpótlást előállítani, amelyet a páciens rögtön sajátjának érezne, mintha mindig is a szájában lett volna.
Már csak az a kérdés, hogy biztosan megőrizni kívánunk-e egy rossz állkapocsízület és rágóizom működést?
Az egyéni értékekre beállított artikulátor használata csak a teljes fogsor készítésénél indokolt, mivel az artikulátor mozgásai csak ennél a fogpótlásnál egyeznek meg a szájban megtapasztalt mozgásokkal. Ennek oka, hogy a rugalmas fogíny kiegyenlíti az állcsontok deformációját, a diszkusz artikulárisz összenyomhatóságából fakadó mozgásokat, továbbá a fogak állcsonton belüli mozgásával sem kell számolni.
Az egyéni értékekre beállított artikulátor használata minden más fogpótlás előállításához teljesen felesleges, tökéletesen megfelel egy – az állkapocsízület mozgásait figyelmen kívül hagyó – okklúdor.
Nem valószínű, hogy valaha akár digitálisan utánozható lesz az állcsontok fiziológiás deformációja, a fogak állcsonton belüli mozgása, a diszkusz artikulárisz összenyomásából származó mozgás, a nem egészséges állkapocsízület („csapágyas tengely”) mozgása.
Ha pedig mégis sikerülne, akkor valóban lehetne olyan fogpótlást előállítani, amelyet a páciens rögtön sajátjának érezne, mintha mindig is a szájában lett volna.
Már csak az a kérdés, hogy biztosan megőrizni kívánunk-e egy rossz állkapocsízület és rágóizom működést?
Az egyéni értékekre beállított artikulátor használata csak a teljes fogsor készítésénél indokolt, mivel az artikulátor mozgásai csak ennél a fogpótlásnál egyeznek meg a szájban megtapasztalt mozgásokkal. Ennek oka, hogy a rugalmas fogíny kiegyenlíti az állcsontok deformációját, a diszkusz artikulárisz összenyomhatóságából fakadó mozgásokat, továbbá a fogak állcsonton belüli mozgásával sem kell számolni.
Az egyéni értékekre beállított artikulátor használata minden más fogpótlás előállításához teljesen felesleges, tökéletesen megfelel egy – az állkapocsízület mozgásait figyelmen kívül hagyó – okklúdor.
Összefoglalás:
- Előzmény: gócfertőzés bizonyítása
- Következmény: pánikreakció, exodontizmus
- Cél: rágásra alkalmas fogsor készitése (gnatológia tudomány)
- Probléma: sokféle harapás
- Megoldás: olyan fogsor készitése, amely mindenféle harapási pozíciónak megfelel
- Módszer: egyéni artikulátorban utánozni az állkapocs fogcsikorgató mozgásait, a fogpótlásokat kiegyensúlyozott harapásba becsiszolni
- Eredmény: tökéletes
- Új probléma: részleges fogpótlás készitése
- Módszer: mint fent
- Eredmény: nem sikerült megoldani
- Következmény: a gnatológia (eszközök, célok, módszerek), mint badarság elvetése