1974 óta foglalkozom a harapás és a rágóizom működése közötti összefüggés tanulmányozásával. A vonatkozó szakkönyvek, folyóiratcikkek elolvasása, a legjobb szakértők által tartott tanfolyamok elvégzése után mind világosabbá vált számomra a „misztikus” gnatológia és abban a „harapás” jelentősége, a sokféle harapás oka.
A harapás és a rágóizom működése
Néhány példa a következtetéseimre:
- A harapás jelentőségét az adja, hogy az egy vegetatív funkció, az üres szájjal történő nyelés velejárója naponta körülbelül ezerszer (!).
- A sokféle harapás oka, hogy a condylusok a harapásban – az ideális helyzetükhöz képest – feljebb, lejjebb, előrébb, hátrébb, jobbra vagy balra is állhatnak.
- A jó harapás (melynek jellemzője a condylusok helyes pozíciója) kiváltja a reflexes szájnyitást.
- A „rossz harapás” (azaz harapási rendellenesség) condylus-kényszerhelyzetet okoz, ami a rágóizomzat működési zavarát vonja maga után.
- Egy mélyharapás nem betegség. Viszont ha a mélyharapáshoz condylus-kényszerhelyzet társul, az már harapási rendellenesség, ezért kezelést igényel. Ekkor sem a mélyharapáson kell változtatni, hanem féloldali harapásemeléssel a condylus-kényszerhelyzeten.
- Egy normál harapású embernek is lehet harapási rendellenessége, amennyiben a harapása condylus-kényszerhelyzetet okoz.
- A rágóizomzat nem kompenzált működési zavara – tipikusan alvásnál – a fogcsikorgatásban nyilvánul meg. Fogcsikorgatás csak a normál harapásból lehetséges.
- Amennyiben az állkapocs elmozdulását a fogak nem teszik lehetővé, annak fogszorítás a következménye. A fogszorítás tünetei sokkal súlyosabbak, mint a fogcsikorgatás tünetei.
- A rágóizomzat hibás működésétől nem csak a fogak és a fogágy sérülhet, hanem a páciens általános állapotában a legkülönbözőbb tünetek jelentkezhetnek (TMD).
- Harapási rendellenesség esetében a kezelés célja a harapás megváltoztatása által a condylus-kényszerhelyzet megszüntetése, ezáltal a rágóizomzat működésének normalizálása.
- Mosolytervezést csak a féloldali- és (ha szükséges) incizális harapásemelés után célszerű végezni. Egy jó harapást biztosító fogpótlástól a rágóizmok kilazulnak, amitől a páciens megfiatalítható. A pont az ,i’-re az arc harmóniájához illeszkedő fogállás, fogforma és fogszín választása. A funkció és az esztétika ugyanazon érme két oldala.
A kiegyensúlyozott harapástól a front- és szemfogvezetésen át, a harapás méréséig
A gnatológia megértéséhez vissza kell mennünk kicsit az időben.
1911-ben Montrealban William Hunter londoni orvos közzétette a gócfertőzésről kialakított tapasztalatait, mely szerint egy fog, mint góc, általános kórfolyamatok forrása lehet, halált is okozhat. Beszámolt arról, hogy a kórházukban fekvő halálosan beteg, tehát menthetetlen páciensek valamennyi fogát eltávolította. A páciensek bizonyos százaléka néhány nap múlva saját lábán elhagyta a kórházat.
Nyilatkozatát az újságok szétkürtölték. A következménye az lett, hogy mindenféle betegség okának, amit nem tudtak gyógyítani, a fogakat kiáltották ki. Aki kicsit is adott az egészségére, gyorsan kihúzatta fogait, nehogy a fogak miatt életével kelljen fizetnie. De az orvosokat is sikerült “megfertőzni”. Szinte mindegy volt, hogy a beteg fejfájásra vagy éppen hasfájásra panaszkodott, a fogak kihúzását rendelték. A tömeghisztéria következtében Amerikában öregek és fiatalok váltak rövid idő alatt fogatlanná.
Ebben az időben, ahogy azt nagyapám is csinálta, a felső teljes fogsorok helyben tartásáról gumiszívók, az alsó-felső teljes fogsorok esetében rugók gondoskodtak. A fogsorral étkezni nem lehetett. A páciensek a rágásra masticatort, rágógépet használtak.
A gnatológia megértéséhez vissza kell mennünk kicsit az időben.
1911-ben Montrealban William Hunter londoni orvos közzétette a gócfertőzésről kialakított tapasztalatait, mely szerint egy fog, mint góc, általános kórfolyamatok forrása lehet, halált is okozhat. Beszámolt arról, hogy a kórházukban fekvő halálosan beteg, tehát menthetetlen páciensek valamennyi fogát eltávolította. A páciensek bizonyos százaléka néhány nap múlva saját lábán elhagyta a kórházat.
Nyilatkozatát az újságok szétkürtölték. A következménye az lett, hogy mindenféle betegség okának, amit nem tudtak gyógyítani, a fogakat kiáltották ki. Aki kicsit is adott az egészségére, gyorsan kihúzatta fogait, nehogy a fogak miatt életével kelljen fizetnie. De az orvosokat is sikerült “megfertőzni”. Szinte mindegy volt, hogy a beteg fejfájásra vagy éppen hasfájásra panaszkodott, a fogak kihúzását rendelték. A tömeghisztéria következtében Amerikában öregek és fiatalok váltak rövid idő alatt fogatlanná.
Ebben az időben, ahogy azt nagyapám is csinálta, a felső teljes fogsorok helyben tartásáról gumiszívók, az alsó-felső teljes fogsorok esetében rugók gondoskodtak. A fogsorral étkezni nem lehetett. A páciensek a rágásra masticatort, rágógépet használtak.
1926-ban McCollum vezetésével megalakult Kaliforniában a gnatológiai társaság, melynek valós célja a fogatlanná vált páciensek rágásra alkalmas fogsorral való ellátása volt. Innen származik a név: rágástan.
Az alapvetően műszaki jellegű probléma megoldására fogászati képzésben részesített mérnököket vontak be.
A gnatológus-mérnök Rudolph L. Hanau vezette csapat a legnagyobb problémának a sokféle harapást tartotta. Megfigyelték, hogy
ha egy pácienstől három fogorvos harapást vesz, annak három különböző eredménye lesz; ha egy pácienstől ugyanaz a fogorvos reggel, délben és este ugyanazzal a módszerrel harapást vesz, annak is három különböző harapás lesz az eredménye.
Megoldásként a kiegyensúlyozott harapást javasolták. Ennek lényege, hogy a harapásból az állkapocs átcsúsztatható bármilyen másik harapásba. A kiegyensúlyozott harapás megvalósításához az állkapocs mozgásainak mérésére pantográfot használtak, annak eredményét az egyéni mozgásokat szimuláló artikulátorra vitték át.
Egy hölgy felkeresett azzal a kérdéssel, hogy tudok-e olyan fogsort készíteni férjének, mint amilyet édesapám 32 évvel ezelőtt készített neki. (Videót lásd alább) Ugyanis a férje három éve vált fogatlanná. Azóta öt pár fogsor készült számára, az egyik rosszabb, mint a másik. Az édesapám által készített fogsorokat ő 32 éve éjjel-nappal viseli, kiválóan tartanak, soha sem voltak alábélelve, a vasszöget is megrágja.
Az alapvetően műszaki jellegű probléma megoldására fogászati képzésben részesített mérnököket vontak be.
A gnatológus-mérnök Rudolph L. Hanau vezette csapat a legnagyobb problémának a sokféle harapást tartotta. Megfigyelték, hogy
ha egy pácienstől három fogorvos harapást vesz, annak három különböző eredménye lesz; ha egy pácienstől ugyanaz a fogorvos reggel, délben és este ugyanazzal a módszerrel harapást vesz, annak is három különböző harapás lesz az eredménye.
Megoldásként a kiegyensúlyozott harapást javasolták. Ennek lényege, hogy a harapásból az állkapocs átcsúsztatható bármilyen másik harapásba. A kiegyensúlyozott harapás megvalósításához az állkapocs mozgásainak mérésére pantográfot használtak, annak eredményét az egyéni mozgásokat szimuláló artikulátorra vitték át.
Egy hölgy felkeresett azzal a kérdéssel, hogy tudok-e olyan fogsort készíteni férjének, mint amilyet édesapám 32 évvel ezelőtt készített neki. (Videót lásd alább) Ugyanis a férje három éve vált fogatlanná. Azóta öt pár fogsor készült számára, az egyik rosszabb, mint a másik. Az édesapám által készített fogsorokat ő 32 éve éjjel-nappal viseli, kiválóan tartanak, soha sem voltak alábélelve, a vasszöget is megrágja.
A kiegyensúlyozott harapás megvalósítása a fogatlan esetekben kiválóan bevált.
Idővel nem csak teljes fogsor készítése, hanem részleges fogpótlás készítése is szükségessé vált. A gnatológusok ugyanazt a módszert alkalmazták, mint a teljes fogsornál. A fogorvosok rengeteg munkával mérték a páciens állkapocsmozgásait, a fogtechnikusok ugyancsak rengeteg munkával ezt átvitték az artikulátorra, majd becsiszolták az artikulátorban a kiegyensúlyozott harapást. Ám a fogorvosok a szájban teljesen mást tapasztaltak. Nem időnként, hanem rendszeresen. Konkrétan egyetlen egyszer sem sikerült senkinek az artikulátorban beállított kiegyensúlyozott harapást a szájban megtalálni. A kudarcért a fogorvosok a fogtechnikusokat, a fogtechnikusok a fogorvosokat hibáztatták.
A sikertelenség okait ma már ismerjük. A merev artikulátor képtelen utánozni a discus articularis összenyomodásából származó mozgást (a discus vastagsága a harapásban 1,2 mm, ám működés során 0,8 mm-re összenyomódik); a merev gipszmodell pedig képtelen utánozni a fogak mozgását a fogágyon belül; vagy éppen a koponya deformációját (a koponyacsontok a felnőttek esetében is kismértékű mozgásra képesek a varratok mentén); de a mandibula testének deformációját. A mandibula testének nem kismértékű mozgását a subperiostealis implantátum behelyezése után tapasztalták meg. Azt történt ugyanis, hogy a csontról vett lenyomat alapján a laboratóriumban megöntötték a titán implantátumot, amit bevarrtak a periosteum alá. Ám az implantátum eltörött. Úgy gondolták, hogy a fogtechnikus nem készítette elég stabilnak azt, vagy légzárvány okozta az implantátum törését. Az új, masszívabb implantátumot megröntgenezték és miután mindent rendben találtak, csak ezután helyezték be. Ekkor viszont eltört a mandibula. A mandibula teste ugyanis nyitás és zárás során – fogazott esetben is – jelentősen deformálódik. A gipszmodell ezt sem tudja reprodukálni.
Tehát az a vágy, hogy a páciens mozgásait tökéletesen utánzó eszközben készüljön a fogpótlás, reménytelen vállalkozás.
A teljes fogsorok készítésénél azért voltak sikeresek, mert a puha fogíny az említett különböző mozgásokat pufferolja.
A fogorvosoknak elegük volt a pantográffal való mérésből, a fogtechnikusoknak a mozgások egyéni értékű artikulátorra való átviteléből, az artikulátorban történő becsiszolásból és mindannyiuknak elege volt a folyamatos sikertelenségből.
A hatvanas évek elején D’Amico, Stallard, Stuart vezetésével új elmélet, a front- és szemfogvezetés váltotta le a gnatológusok elméletét és gyakorlatát. Azt állították, hogy a szemfogaknak különleges periodontális receptorai vannak, amik védik a többi fogat a túlterheléstől. A szemfogak vezetésre termettek.
Elméletük döntő bizonyítékául a harapásból történő oldalirányú mozgást vizsgálták. A vizsgált személyek jelentős többségénél a szemfogak érintkeztek először, kétoldali egyidejű érintkezést nagyon ritkán találtak. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a természet a szemfogvezetést találta ki, mit akarnak a gnatológusok a kiegyensúlyozott harapással?
A gnatológusok szakmai elképzeléseit, mint természetellenes és alapvetően hibás szemléletet elvetették, a gyakorlatukhoz szükséges eszközöket kiiktatták. Az egyéni értékű artikulátor használatát leváltotta a középértékű artikulátor, a pantográf szemétbe került.
Az artikulátor a mandibula mozgásait utánozza – gondolnánk első nekifutásra. A mandibula mozgásai a következő funkciókhoz köthetők: rágás, leharapás, beszéd, éneklés, fütyülés, kiabálás, ásítás és folytathatnám a sort. Ezek közül melyik mozgást utánozza az artikulátor? Egyiket sem. Az artikulátor a fogcsikorgatás során történő állkapocsízület-mozgásokat utánozza.
A front- és szemfogvezetés elérése nagyon egyszerűen megvalósítható: az alsó-felső szemfogak között kell érintkezést létrehozni. Ehhez nincs szükség a mozgások leképezésére, utánzására, egyéni értékű artikulátor használatára, az állkapocsízülettel való törődésre. Ezért is fogadta a fogász társadalom kitörő örömmel az új paradigmát, a front- és szemfogvezetést.
SzembesüIésem a problémával
Fogorvosi diplomám átvételével egyidőben jelentkezett egy 24 éves páciensem, akinek három évvel korábban a jobb oldalon alul hidat készítettem. Elmondása szerint az elmúlt három évben számos egészségügyi problémája volt. Fülész, neurológus, reumatológus kezelte, de a panaszai nem enyhültek. A fiatalembernek elege lett abból, hogy hetente többször orvosi kezelésre jár, különféle gyógyszereket szed, ezért egy napon abbahagyta a terápiát. Érdekes módon panaszai lassan maguktól megszűntek, már csak fogainak állapota zavarta.
A hídra helyezett vattatekercsre haraptatva másik harapás jött létre. A féloldali harapásemelés következményeképpen megjelent a frontfogak letöredezett részeinek a helye. Az animáció mutatja, hogy mi is történt (videót lásd alább).
Idővel nem csak teljes fogsor készítése, hanem részleges fogpótlás készítése is szükségessé vált. A gnatológusok ugyanazt a módszert alkalmazták, mint a teljes fogsornál. A fogorvosok rengeteg munkával mérték a páciens állkapocsmozgásait, a fogtechnikusok ugyancsak rengeteg munkával ezt átvitték az artikulátorra, majd becsiszolták az artikulátorban a kiegyensúlyozott harapást. Ám a fogorvosok a szájban teljesen mást tapasztaltak. Nem időnként, hanem rendszeresen. Konkrétan egyetlen egyszer sem sikerült senkinek az artikulátorban beállított kiegyensúlyozott harapást a szájban megtalálni. A kudarcért a fogorvosok a fogtechnikusokat, a fogtechnikusok a fogorvosokat hibáztatták.
A sikertelenség okait ma már ismerjük. A merev artikulátor képtelen utánozni a discus articularis összenyomodásából származó mozgást (a discus vastagsága a harapásban 1,2 mm, ám működés során 0,8 mm-re összenyomódik); a merev gipszmodell pedig képtelen utánozni a fogak mozgását a fogágyon belül; vagy éppen a koponya deformációját (a koponyacsontok a felnőttek esetében is kismértékű mozgásra képesek a varratok mentén); de a mandibula testének deformációját. A mandibula testének nem kismértékű mozgását a subperiostealis implantátum behelyezése után tapasztalták meg. Azt történt ugyanis, hogy a csontról vett lenyomat alapján a laboratóriumban megöntötték a titán implantátumot, amit bevarrtak a periosteum alá. Ám az implantátum eltörött. Úgy gondolták, hogy a fogtechnikus nem készítette elég stabilnak azt, vagy légzárvány okozta az implantátum törését. Az új, masszívabb implantátumot megröntgenezték és miután mindent rendben találtak, csak ezután helyezték be. Ekkor viszont eltört a mandibula. A mandibula teste ugyanis nyitás és zárás során – fogazott esetben is – jelentősen deformálódik. A gipszmodell ezt sem tudja reprodukálni.
Tehát az a vágy, hogy a páciens mozgásait tökéletesen utánzó eszközben készüljön a fogpótlás, reménytelen vállalkozás.
A teljes fogsorok készítésénél azért voltak sikeresek, mert a puha fogíny az említett különböző mozgásokat pufferolja.
A fogorvosoknak elegük volt a pantográffal való mérésből, a fogtechnikusoknak a mozgások egyéni értékű artikulátorra való átviteléből, az artikulátorban történő becsiszolásból és mindannyiuknak elege volt a folyamatos sikertelenségből.
A hatvanas évek elején D’Amico, Stallard, Stuart vezetésével új elmélet, a front- és szemfogvezetés váltotta le a gnatológusok elméletét és gyakorlatát. Azt állították, hogy a szemfogaknak különleges periodontális receptorai vannak, amik védik a többi fogat a túlterheléstől. A szemfogak vezetésre termettek.
Elméletük döntő bizonyítékául a harapásból történő oldalirányú mozgást vizsgálták. A vizsgált személyek jelentős többségénél a szemfogak érintkeztek először, kétoldali egyidejű érintkezést nagyon ritkán találtak. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a természet a szemfogvezetést találta ki, mit akarnak a gnatológusok a kiegyensúlyozott harapással?
A gnatológusok szakmai elképzeléseit, mint természetellenes és alapvetően hibás szemléletet elvetették, a gyakorlatukhoz szükséges eszközöket kiiktatták. Az egyéni értékű artikulátor használatát leváltotta a középértékű artikulátor, a pantográf szemétbe került.
Az artikulátor a mandibula mozgásait utánozza – gondolnánk első nekifutásra. A mandibula mozgásai a következő funkciókhoz köthetők: rágás, leharapás, beszéd, éneklés, fütyülés, kiabálás, ásítás és folytathatnám a sort. Ezek közül melyik mozgást utánozza az artikulátor? Egyiket sem. Az artikulátor a fogcsikorgatás során történő állkapocsízület-mozgásokat utánozza.
A front- és szemfogvezetés elérése nagyon egyszerűen megvalósítható: az alsó-felső szemfogak között kell érintkezést létrehozni. Ehhez nincs szükség a mozgások leképezésére, utánzására, egyéni értékű artikulátor használatára, az állkapocsízülettel való törődésre. Ezért is fogadta a fogász társadalom kitörő örömmel az új paradigmát, a front- és szemfogvezetést.
SzembesüIésem a problémával
Fogorvosi diplomám átvételével egyidőben jelentkezett egy 24 éves páciensem, akinek három évvel korábban a jobb oldalon alul hidat készítettem. Elmondása szerint az elmúlt három évben számos egészségügyi problémája volt. Fülész, neurológus, reumatológus kezelte, de a panaszai nem enyhültek. A fiatalembernek elege lett abból, hogy hetente többször orvosi kezelésre jár, különféle gyógyszereket szed, ezért egy napon abbahagyta a terápiát. Érdekes módon panaszai lassan maguktól megszűntek, már csak fogainak állapota zavarta.
A hídra helyezett vattatekercsre haraptatva másik harapás jött létre. A féloldali harapásemelés következményeképpen megjelent a frontfogak letöredezett részeinek a helye. Az animáció mutatja, hogy mi is történt (videót lásd alább).
Harapásemelés – sín
A fogorvosok megfigyelték, hogy a harapás megemelésével gyakran kiküszöbölhetőek az általános állapotban jelentkező legkülönbözőbb tünetek. Ezért javasolják a síneket.
Most már tudjuk ennek okát: a szájnyitáskor a kicsúszott porckorong gyakran magától rendeződik.
Tipikusan csak az egyik oldal ízületi pozíciója hibás. Ilyen esetben csak ezen az oldalon kell az izületet széthúzni (harapást emelni).
Kétféle harapásemelést célszerű megkülönböztetni: a féloldali harapásemelést, amelynek célja az ízület széthúzása és az incizális harapásemelést, amelynek célja az arc megnyújtása, tehát az incisivusok közötti távolság növelése.
Az állkapocsízületi kezelés tipikusan féloldali harapásemeléssel történik. Amennyiben mindkét állkapocsízület kompressziós, úgy kétoldali féloldali harapásemelés szükséges.
Az incizális harapásemelés csak megsüllyedt harapás esetén indokolt. Azt a sínt kell alkalmazni, ami a condylusokat helyére teszi.
Reset
Ahogy az elektronikai, illetve informatikai eszközöknél – hibás működés esetén – a resetelés az eszközt kiindulási állapotba, vagy alaphelyzetbe juttatja, hasonlóképpen lehetséges az izomzat hibás működési programját reseteléssel kiütni. Ilyen eszközök például az NTI-tss, az Aqualizer vagy a szilikon harapásemelő.
Egy resetelő eszköz – éppúgy, mint bármely harapásemelő sín - eltávolítása után a harapást gyorsan kell megváltoztatni, mert a hibás izomműködési program az eszköz eltávolítása utáni első nyelésnél azonnal visszatér.
Egy resetelő eszköz krónikus használata újabb hibás izomprogramhoz vezet, ezért krónikus használatával sokat ártunk.
A resetelés éppúgy, mint az izomzat kezelése és/vagy a fasciális terápia a fogak rágófelszínének korrekciója nélkül csak tüneti kezelés.
Harapási anomália
Mint láttuk az izomzat a hibás condylus-helyzetet rendezni igyekszik, ezért az állkapcsot kimozdítja a harapásból (fogcsikorgatás). A fogak zárt helyzetében az állkapcsot kimozdítani csak a ,normál harapásból’ lehetséges. Minden más harapási formánál ez fogszorításhoz vezet. A fogszorításnál fellépő hosszan tartó izometriás összehúzódás – az izom pumpafunkció kiesése miatt – komoly tüneteket okozhat a páciens általános állapotában. Ha a cél a páciens panaszmentessé tétele, akkor tipikusan elegendő a fogcsikorgatást lehetővé tenni. Amennyiben gyógyítani kívánunk, akkor a cél a harapás megváltoztatása által annak a condylus-pozíciónak a létrehozása, amely a harmonikus izomműködést biztosítja.
Angle szerint ,harapási anomália’ minden olyan harapás, ami a fogcsikorgatást nem teszi lehetővé. Így lett például a mélyharapás harapási anomália. Tehát álláspontja szerint a lakosság minimum kétharmadának harapási rendellenessége van.
Én viszont úgy gondolom, hogy nem a fogcsikorgatás lehetővé tétele a cél, hanem a condylus-kényszerhelyzet megszüntetése a harapás beállításával, hogy a rágóizomzatnak ne legyen mit kompenzálni és ellazuljon.
Az állkapocsízület fókuszba állítása a ,harapási anomália’ fogalomnak más tartalmat ad: csak a condylus-kényszerhelyzetet okozó harapás rendellenes.
Összefoglalva
A gnatológusoknak sikerült a fogászati szempontból lehető legrosszabb helyzetben, a teljes fogatlanság esetében is évtizedekre megoldani a pácienseik fogászati problémáját.
A front- és szemfogvezetés hirdetői által említett különleges periodontális receptorokat a mai napig nem sikerült megtalálni.
A húszas évektől negyven éven keresztül a gnatológia témája a sokféle harapás, a condylusok mozgása, valamint a fogcsikorgatás volt.
A front- és szemfogvezetés hirdetői a sokféle harapás problémáját úgy oldották meg, hogy nem beszélnek róla.
Attól még, hogy nem beszélünk róla, minden gyakorló fogorvos és fogtechnikus megtapasztalta ennek létezését.
A front- és szemfogvezetés hirdetői szerint az állkapocsízülettel nem kell foglalkozni, mert átépül. Az állkapocsízület valóban átalakul, degenerálódik vagy regenerálódik. Ahhoz, hogy regenerálódjon, bizony foglalkozni kell vele, különben irreverzibilisen károsodik.
A front- és szemfogvezetés hirdetői szerint a fogcsikorgatás fiziológiás funkció.
A front- és szemfogvezetés hirdetői elméletüket az akaratunktól független mozgás akaratlagosan véghezvitt eredményével bizonyították. Az eredmény nem támasztja alá azt, hogy a fogcsikorgatás fiziológiás.
A front- és szemfogvezetés csak az inkurziós mozgásnál fiziológiás.
Kiegyensúlyozott harapásnál hibás condylus-pozíció esetében is ellazul az izomzat. A bemutatott 32 éve éjjel-nappal viselt fogsor esetében a rágóizomzat a kiegyensúlyozott harapásnak köszönhetően volt képes ellazulni a harapás elérése után. Amennyiben a páciens csikorgatott volna fogsoraival, leépült volna a csont, elkoptak volna a puha műanyag fogak. A hibás rágóizomműködés leállításának másik módja a harapás beállítása.
A koponya és az állkapocs méréssel való egymáshoz rendelése
Alfred Gysi a koponya és az állkapocs méréssel való egymáshoz rendelésére dolgozta ki a gótikus ív (arch gothic) felrajzolási módszerét. Tanítványai Mc Grane és Albert Gerber 1949-ben Gysi módszerét intraorális regisztrálássá alakították. Ez a támasztócsapos regisztrálás. Azt gondolták, hogy megoldották a harapásvétel kérdését. Ám a gyakorlat nem ezt bizonyította. A leleményes fogorvosok javasolták a protrúzió vonalon egy milliméterrel a nyílhegy előtt a lemezek összeblokkolását, meg az addukciós ponton való összeblokkolást. Egyik sem vált be.
A támasztócsapos regisztrálás eredményének megértésére megmodelleztem az állkapocsízületeket a porckorongokkal és az izmokkal. Ez volt a Phantom nevű találmányom. A Phantomban végzett kísérlet tette egyértelművé számomra, hogy a támasztócsapos regisztrálás minden esetben kétoldali ízületi kompressziót eredményez.
Ennek alapján dolgoztam ki a Centrocc műszeres harapásregisztrálást. A harapást a helyes ízületi pozíciókból vezetem le úgy, hogy a condylusokat determiniálható kompressziós helyzetbe kényszerítem, a kompressziót szimulálom és megszüntetem.
Ne próbálkozzon, mérjen!
Megszokott az állkapocsízület kezeléséhez használt sín folyamatos alakítása, vagy egy fogpótlás készítésekor különböző próbák végzése.
Ne kockáztassa munkája sikerét azáltal, hogy a harapásvételt a páciensre bízza, ehelyett mérjen.
Készíttesse a sínt vagy a fogpótlást eleve úgy, hogy az a condylusok helyes pozícióját eredményezi.
Amennyiben precíz lenyomatokat, harapást és esztétikai tervezés eredményét küld a laboratóriumba, a fogtechnika le tudja gyártani a hibátlan fogpótlást, feleslegessé válnak a különböző próbák (pl. vázpróba, nyerspróba, mattpróba, stb.).
Ezzel időt, pénzt, munkát, kellemetlenséget spórol meg páciensének és magának.
Módszerem legnagyobb előnye az egyszerűsége, gyorsasága. Diagnózisnak tökéletesen elegendő a GYANÚ a rágóizomzat hibás működésre, vagy az állkapocsízület hibájára vagy éppen a hibás harapásra. A GYANÚ-nál pontosabb diagnózis nem szükséges ahhoz, hogy bemérjük a páciens harapását. Nem szükséges hosszú kérdőív kitöltése, felesleges vizsgálatok végzése.
Mindössze annak megértése szükséges, hogy ez a problematika ugyanazon érme három oldala. Igen minden érmének három oldala van, a harmadik oldal a pereme. Az egyik oldal a harapás, a másik az állkapocsízület, a harmadik a rágóizomműködés. És ezek együtt alkotják az érmét, egymástól elválaszthatatlanul. Ugyanis a harapás határozza meg az állkapocsízületen belül a condylus pozícióját, a condylus pozíciója határozza meg a rágóizomzat működését.
Gyógyítani vagy nem gyógyítani: az itt a kérdés.
Következtetéseimet a rágószerv működéséről az alábbi videóban foglaltam össze:
A fogorvosok megfigyelték, hogy a harapás megemelésével gyakran kiküszöbölhetőek az általános állapotban jelentkező legkülönbözőbb tünetek. Ezért javasolják a síneket.
Most már tudjuk ennek okát: a szájnyitáskor a kicsúszott porckorong gyakran magától rendeződik.
Tipikusan csak az egyik oldal ízületi pozíciója hibás. Ilyen esetben csak ezen az oldalon kell az izületet széthúzni (harapást emelni).
Kétféle harapásemelést célszerű megkülönböztetni: a féloldali harapásemelést, amelynek célja az ízület széthúzása és az incizális harapásemelést, amelynek célja az arc megnyújtása, tehát az incisivusok közötti távolság növelése.
Az állkapocsízületi kezelés tipikusan féloldali harapásemeléssel történik. Amennyiben mindkét állkapocsízület kompressziós, úgy kétoldali féloldali harapásemelés szükséges.
Az incizális harapásemelés csak megsüllyedt harapás esetén indokolt. Azt a sínt kell alkalmazni, ami a condylusokat helyére teszi.
Reset
Ahogy az elektronikai, illetve informatikai eszközöknél – hibás működés esetén – a resetelés az eszközt kiindulási állapotba, vagy alaphelyzetbe juttatja, hasonlóképpen lehetséges az izomzat hibás működési programját reseteléssel kiütni. Ilyen eszközök például az NTI-tss, az Aqualizer vagy a szilikon harapásemelő.
Egy resetelő eszköz – éppúgy, mint bármely harapásemelő sín - eltávolítása után a harapást gyorsan kell megváltoztatni, mert a hibás izomműködési program az eszköz eltávolítása utáni első nyelésnél azonnal visszatér.
Egy resetelő eszköz krónikus használata újabb hibás izomprogramhoz vezet, ezért krónikus használatával sokat ártunk.
A resetelés éppúgy, mint az izomzat kezelése és/vagy a fasciális terápia a fogak rágófelszínének korrekciója nélkül csak tüneti kezelés.
Harapási anomália
Mint láttuk az izomzat a hibás condylus-helyzetet rendezni igyekszik, ezért az állkapcsot kimozdítja a harapásból (fogcsikorgatás). A fogak zárt helyzetében az állkapcsot kimozdítani csak a ,normál harapásból’ lehetséges. Minden más harapási formánál ez fogszorításhoz vezet. A fogszorításnál fellépő hosszan tartó izometriás összehúzódás – az izom pumpafunkció kiesése miatt – komoly tüneteket okozhat a páciens általános állapotában. Ha a cél a páciens panaszmentessé tétele, akkor tipikusan elegendő a fogcsikorgatást lehetővé tenni. Amennyiben gyógyítani kívánunk, akkor a cél a harapás megváltoztatása által annak a condylus-pozíciónak a létrehozása, amely a harmonikus izomműködést biztosítja.
Angle szerint ,harapási anomália’ minden olyan harapás, ami a fogcsikorgatást nem teszi lehetővé. Így lett például a mélyharapás harapási anomália. Tehát álláspontja szerint a lakosság minimum kétharmadának harapási rendellenessége van.
Én viszont úgy gondolom, hogy nem a fogcsikorgatás lehetővé tétele a cél, hanem a condylus-kényszerhelyzet megszüntetése a harapás beállításával, hogy a rágóizomzatnak ne legyen mit kompenzálni és ellazuljon.
Az állkapocsízület fókuszba állítása a ,harapási anomália’ fogalomnak más tartalmat ad: csak a condylus-kényszerhelyzetet okozó harapás rendellenes.
Összefoglalva
A gnatológusoknak sikerült a fogászati szempontból lehető legrosszabb helyzetben, a teljes fogatlanság esetében is évtizedekre megoldani a pácienseik fogászati problémáját.
A front- és szemfogvezetés hirdetői által említett különleges periodontális receptorokat a mai napig nem sikerült megtalálni.
A húszas évektől negyven éven keresztül a gnatológia témája a sokféle harapás, a condylusok mozgása, valamint a fogcsikorgatás volt.
A front- és szemfogvezetés hirdetői a sokféle harapás problémáját úgy oldották meg, hogy nem beszélnek róla.
Attól még, hogy nem beszélünk róla, minden gyakorló fogorvos és fogtechnikus megtapasztalta ennek létezését.
A front- és szemfogvezetés hirdetői szerint az állkapocsízülettel nem kell foglalkozni, mert átépül. Az állkapocsízület valóban átalakul, degenerálódik vagy regenerálódik. Ahhoz, hogy regenerálódjon, bizony foglalkozni kell vele, különben irreverzibilisen károsodik.
A front- és szemfogvezetés hirdetői szerint a fogcsikorgatás fiziológiás funkció.
A front- és szemfogvezetés hirdetői elméletüket az akaratunktól független mozgás akaratlagosan véghezvitt eredményével bizonyították. Az eredmény nem támasztja alá azt, hogy a fogcsikorgatás fiziológiás.
A front- és szemfogvezetés csak az inkurziós mozgásnál fiziológiás.
Kiegyensúlyozott harapásnál hibás condylus-pozíció esetében is ellazul az izomzat. A bemutatott 32 éve éjjel-nappal viselt fogsor esetében a rágóizomzat a kiegyensúlyozott harapásnak köszönhetően volt képes ellazulni a harapás elérése után. Amennyiben a páciens csikorgatott volna fogsoraival, leépült volna a csont, elkoptak volna a puha műanyag fogak. A hibás rágóizomműködés leállításának másik módja a harapás beállítása.
A koponya és az állkapocs méréssel való egymáshoz rendelése
Alfred Gysi a koponya és az állkapocs méréssel való egymáshoz rendelésére dolgozta ki a gótikus ív (arch gothic) felrajzolási módszerét. Tanítványai Mc Grane és Albert Gerber 1949-ben Gysi módszerét intraorális regisztrálássá alakították. Ez a támasztócsapos regisztrálás. Azt gondolták, hogy megoldották a harapásvétel kérdését. Ám a gyakorlat nem ezt bizonyította. A leleményes fogorvosok javasolták a protrúzió vonalon egy milliméterrel a nyílhegy előtt a lemezek összeblokkolását, meg az addukciós ponton való összeblokkolást. Egyik sem vált be.
A támasztócsapos regisztrálás eredményének megértésére megmodelleztem az állkapocsízületeket a porckorongokkal és az izmokkal. Ez volt a Phantom nevű találmányom. A Phantomban végzett kísérlet tette egyértelművé számomra, hogy a támasztócsapos regisztrálás minden esetben kétoldali ízületi kompressziót eredményez.
Ennek alapján dolgoztam ki a Centrocc műszeres harapásregisztrálást. A harapást a helyes ízületi pozíciókból vezetem le úgy, hogy a condylusokat determiniálható kompressziós helyzetbe kényszerítem, a kompressziót szimulálom és megszüntetem.
Ne próbálkozzon, mérjen!
Megszokott az állkapocsízület kezeléséhez használt sín folyamatos alakítása, vagy egy fogpótlás készítésekor különböző próbák végzése.
Ne kockáztassa munkája sikerét azáltal, hogy a harapásvételt a páciensre bízza, ehelyett mérjen.
Készíttesse a sínt vagy a fogpótlást eleve úgy, hogy az a condylusok helyes pozícióját eredményezi.
Amennyiben precíz lenyomatokat, harapást és esztétikai tervezés eredményét küld a laboratóriumba, a fogtechnika le tudja gyártani a hibátlan fogpótlást, feleslegessé válnak a különböző próbák (pl. vázpróba, nyerspróba, mattpróba, stb.).
Ezzel időt, pénzt, munkát, kellemetlenséget spórol meg páciensének és magának.
Módszerem legnagyobb előnye az egyszerűsége, gyorsasága. Diagnózisnak tökéletesen elegendő a GYANÚ a rágóizomzat hibás működésre, vagy az állkapocsízület hibájára vagy éppen a hibás harapásra. A GYANÚ-nál pontosabb diagnózis nem szükséges ahhoz, hogy bemérjük a páciens harapását. Nem szükséges hosszú kérdőív kitöltése, felesleges vizsgálatok végzése.
Mindössze annak megértése szükséges, hogy ez a problematika ugyanazon érme három oldala. Igen minden érmének három oldala van, a harmadik oldal a pereme. Az egyik oldal a harapás, a másik az állkapocsízület, a harmadik a rágóizomműködés. És ezek együtt alkotják az érmét, egymástól elválaszthatatlanul. Ugyanis a harapás határozza meg az állkapocsízületen belül a condylus pozícióját, a condylus pozíciója határozza meg a rágóizomzat működését.
Gyógyítani vagy nem gyógyítani: az itt a kérdés.
Következtetéseimet a rágószerv működéséről az alábbi videóban foglaltam össze:
A Centrocc műszeres harapásregisztrálást tanfolyamunkon megtanulhatja!